A szlovén kormány ülésén elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely alapján 2030 után nem lehetne benzines és dízeles gépkocsikat regisztrálni az országban.
A kormány nem döntött nyíltan a tilalom mellett, ehelyett olyan célt tűzött ki, amely alapján a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának alig 50 gramm/kilométer alatt kell lennie, ennek a feltételnek ugyanakkor csak a hibrid vagy elektromos gépjárműk tesznek eleget.
Szlovéniában az állam egész területén 470 elektromos töltőállomás van, jól elosztva az utakon. A kormány stratégiája alapján a töltőállomások aktuális hálózatát 2020-ig 1200-ra, 2025-ig 7 000-re, 2030-ra mindazonáltal 22 300-ra kell bővíteni.
A kormány azt tervezi, hogy a hibrid és elektromos gépjárműk 2030-ig a szokásos meghajtású járművek 17 százalékát váltják fel.
A statisztikai hivatal adatai alapján 2016 végén 1 millió 470 ezer közúti gépjárművet regisztráltak Szlovéniában, 2 százalékkal többet az előző év ugyanezen időszakához képest, és ebből 1,1 millió személygépkocsi volt.
A tavalyi évben csaknem 74 ezer új kocsit értékesítettek az országban, ami rekordmennyiségnek számít. Növekedett az elektromos és hibrid gépkocsik eladásának száma is. Az autókereskedők adatai alapján Szlovéniában 900 ilyen gépjárműt értékesítettek az év első nyolc hónapjában, ami duplája a 2016-os eladásoknak.
Szlovéniában a saját tulajdonban található autók aránya az egyik legmagasabb a világon, 523 gépkocsi jut 1000 emberre.
mti