Makláron többmilliárdos beruházó a Bosch

A Bosch, a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, folyamatos magyarországi beruházásainak keretén belül három fejlesztési projekten keresztül összesen 130 új munkahelyet teremtett magyar leányvállalatánál, a Robert Bosch Automotive Steering Kft-nél. A vállalt beruházások összértéke 36 milliárd forint, melyből 2 milliárd forintot az Európai Unió és 700 millió forintot a magyar állam finanszírozott.

Míg két projekt már korábban befejeződött, a legutóbbi, összesen 7,2 milliárd összegű fejlesztés 1 milliárd forintos Európai Uniós támogatással 2015. december 7-én zárult a Bosch maklári telephelyén. Ennek köszönhetően a munkahelymegtartás mellett fejlesztették a gyártási technológiát és komponensgyártó berendezésekkel bővítették a gyártási kapacitást is. Az ünnepélyes záró rendezvényen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője, Stefan Basso, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója, illetve Daniel Pridal, a gyár műszaki ügyvezető igazgatója.

„A Bosch számára kiemelt jelentőségű az egri és a maklári telephely, hiszen itt formálódik a jövő mobilitása. Az itt készülő elektromos kormányművek úttörő szerepet játszanak a jövő közlekedési megoldásaiban” – mondta Javier González Pareja.

A vállalatnál a 2003-as cégalapítástól kezdve több mint tíz éven át kizárólag összeszerelés, illetve felújító tevékenység zajlott. Az itt végzett munka magas színvonala és a termékek kiváló minősége alapján 2012-ben döntött úgy az igazgatótanács, hogy alkatrészgyártással is megbízza a magyar leányvállalatot.

Szijjártó Péter az ünnepségen kiemelte: „Ez a döntés is azt bizonyítja, hogy a Bosch számára vonzó befektetési célpont Magyarország. Olyan hely, ahol érdemes bővíteni. A kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy támogatást nyújtson a növekedéshez”.

Két projekt már sikeresen lezárult

A most lezárt projekt mellett a Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél két másik fejlesztés is történt. Az egyik projekt kapcsán Stefan Basso, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta: „Egymilliárd forintos Európai Uniós támogatást nyertünk el, ennek köszönhetően tavaly indítottuk el a személygépkocsi elektromos kormányműrendszer összeszerelő gyártósort, mely beruházással további 15 főnek tudtunk munkahelyet teremteni.”

A másik projekt keretében a Robert Bosch Automotive Steering Kft. 711 millió forint állami támogatást nyert el. A fejlesztés keretében a gyár bővítése és új technológiák meghonosításával járó kapacitásbővítés zajlott, ezen felül idén májusban kezdődött az elektromos kormányművekhez készülő fogaslécek és kormányanyák sorozatgyártása. A maklári gyárban ezzel 115 új munkahely jött létre. „Büszkék vagyunk arra is, hogy itt készülnek az úgynevezett EPSapa elektromos kormányművek, amelyeket felső kategóriás autókba gyártunk. Ezek igazi csúcstechnológiát képviselő 21. századi termékek, az önjáró autók alapjai” – hangsúlyozta Daniel Pridal, a gyár műszaki ügyvezető igazgatója.