Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése alapján.
Az MME információja alapján az MME idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez.
A most elkészült összesítés alapján az összefogás megint sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás folyamán hazánk legalább 550 helységében, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt.
A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más közösségi csoport, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő volt ott. Ennek hála Magyarország minden vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.
Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az ez évi kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban. Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna.
Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát – áll a közleményben.
mti