Böjte Csaba kapta a Makovecz Imre-díjat

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója kaphatta meg a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, a Héttorony Parádé zárókoncertjén a Budai Vigadóban – közölték a szervezők sajtótájékoztatóján.

A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia és a Kós Károly Egyesülés második alkalommal nyújtotta át.

A közlés alapján Böjte Csaba azért kapta az elismerést, mert olyan ember, aki a maga hivatását Makovecz Imre szellemiségében következetes kitartással műveli. Missziója alatt az árva gyermekek nevelésével, segedelemével éppen olyan programot hajt végre, amely megfelel a makoveczi cselekvő szellemiségnek – áll a közleményben.

A Héttorony Rendezvény világ- és népzenei koncertjeinek, építészeti kiállításainak, konferenciáinak és másfajta programjainak november 8. és 20. közt többségében Makovecz Imre által tervezett létesítmények adtak otthont szerte a Kárpát-medencében. A parádé célja Makovecz Imre életművét erősíteni, az általa megálmodott tereket élettel megtölteni.

A zárógálát párhuzamosan három helyszínen rendezik meg: a kassai Thália Színházban különleges prímástalálkozót tartanak, Csíkszeredán a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, a Szokások Házában ugyanakkor Berecz András mesemondó lép fel fiaival.

mti