Platinalakodalmára készül az angol uralkodó és férje

Az angol monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra készül a londoni udvar: platinalakodalmát, vagyis 70. házassági évfordulóját ünnepli a 91 esztendős II. Erzsébet királynő és 96 éves férje, Fülöp edinburgh-i herceg.

A 21 éves Erzsébet hercegnő, VI. György király elsőszülött leánya, és Fülöp, András görög herceg Korfun szültetett fia 1947. november 20-án kelt egybe a londoni Westminster apátságban.

Nagy-Britannia, amely ma a Föld ötödik legnagyobb gazdasága, akkortájt még a háború utáni igen szűkös időket élte, és a fényes esküvő bevilágította a jegyrendszertől, végtelen sorban állásoktól, szegénységtől gyötört állam komor hétköznapjait.

A központi elosztást végző állami bürokrácia a hercegnőről sem feledkezett meg: Erzsébet is megkapta a kvótán felül járó 200 plusz ruhakupont, amely a korabeli rendelkezések alapján az esküvőjükre készülő brit menyasszonyokat megillette.

Az alattvalók lelkesedését jelezte, hogy nők ezrei küldték el az állam minden sarkából a hercegnőnek saját ruhakuponjaikat, de mivel ezek átruházása törvényileg tilos volt, az udvar lelkiismeretesen mindet visszaküldte a feladóknak.

A hercegnő által módszeresen megtakarított saját szövetjegyekből is különleges, elefántcsontszínű, 4,5 méteres uszállyal ellátott, 10 ezer gyönggyel ékesített esküvői ruha született.

A több emberöltőn átívelő házasság története ellenben még a II. világháború előtt kezdődött. Erzsébet hercegnő tudniillik már kislánykorában beleszeretett a „hontalan”, fiatal brit-görög nemesbe, udvari krónikások alapján akkor, amikor – legalábbis hivatalosan – első alkalommal találkoztak.

Ez 1939 júliusában történt, amikor a királyi család rövid látogatást tett a dartmouth-i haditengerészeti akadémián. A rendezvényt szervező Lord Mountbatten, VI. György távoli rokona, India későbbi alkirálya – akit negyven évvel később az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) pokolgépe ölt meg – saját első unokaöccsét bízta meg a két ifjú hercegnő, a 13 éves Erzsébet és húga, Margit szórakoztatásával. Fülöp, a kísérőnek kijelölt 18 éves dartmouth-i kadét a családi kapcsolatok révén már ezelőtt is ismerte a hercegnőket, ám az udvari évkönyvek ezt a rendezvényt jegyzik fel elsőként.

A frissen végzett tengerésztisztet nem sokkal később aktív szolgálatba szólította a háború, de a kapcsolat nem szakadt meg, és az angol sajtó a negyvenes évek közepétől már románcról pletykált. Nem alaptalanul: Fülöp 1947 februárjában hivatalosan lemondott a görög trónra támasztott igényéről, és Mountbatten vezetéknévvel honosított brit állampolgár lett, ezután július 9-én a Buckingham-palota közzétette az eljegyzést, négy hónapra rá ugyanakkor az ifjú pár egybekelt.

Az angol-brit monarchia korábbi történetében egyetlen uralkodói házaspár sem érte meg közösen 70. házassági évfordulóját.

Fülöp viszont így a rekordházasságáért nem kevés áldozatot hozott. A herceg ígéretes haditengerészeti karriert volt kénytelen csaknem egyik pillanatról a másikra feladni, mikor is feleségének édesapja, VI. György király 1952-ben, alig 56 esztendősen eltávozott, és Erzsébet hercegnő 26 évesen az Egyesült Királyság uralkodója lett.

Fülöpnek a királynő férjeként gyakorlatilag semmilyen alkotmányos funkciója nincs, állami ügyiratokba hitvesével ellentétben nem tekinthet bele, és formailag saját feleségének alattvalója, amióta Erzsébet királynő csaknem 66 évvel ezelőtt trónra lépett.

Mindemellett még saját gyermekei sem az ő nevét viselik. Történelmi források alapján Fülöp szerette volna, ha felesége megkoronázása után a királyi ház felveszi a Mountbatten vagy az Edinburgh nevet, ám – nem kis bosszúságára – Winston Churchill, II. Erzsébet királynő első miniszterelnöke rábeszélte a fiatal uralkodót a Windsor-ház nevének megtartására.

Fülöp ellenben mindezen lemondások és áldozatok ellenére hét évtizede a királynő és a királyi ház sziklaszilárd támasza, amennyire azt felesége is többször és nyilvánosan hangoztatta.

A házaspár nem készül fényes ceremóniával a jeles évfordulóra. II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg este a windsori rezidencián szigorúan zártkörű ünnepi vacsorán látja vendégül a legközelebbi családtagokat és barátokat, de kérésükre az évfordulón semmiféle nyilvános ünnepség nem lesz, annál is kevésbé, mivel Fülöp a nyár végén hivatalosan visszavonult a közszerepléstől.

Az udvar mindazonáltal vasárnap közzétett egy friss ünnepi portrét, amit a windsori kastélyban csinált a királynőről és férjéről Matt Holyoak neves brit fotográfus, a királyi posta ugyanakkor speciális, az eljegyzés és az esküvő korabeli fotóit reprodukáló bélyegsor kibocsátásával idézte fel meg a példátlan évfordulóról.