Megújul a Smidt múzeum

Felújítás kezdődött Szombathelyen, ahol a Smidt múzeum épületének tatarozása lesz napirenden. A művelet teljes költségvetése több mint 33 millió forint, melyet a város költségvetése, illetve a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert 11,5 millió forint fog fedezni.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az várhatóan október végére végeznek az építési munkálatokkal. A Smidt múzeum felújításának során elsősorban a tetőszerkezet több száz éves alkotói, a kémények és az ereszcsatornák kerülnek kicserélésre, de az épület homlokzata is megújul.

A Smidt múzeum épületének történetét emlékeit idézte fel Csapláros Andrea. A város középkori várfalára 1772-ben épült múzeumban kapott helyet a város első gimnáziuma. Az épület közvetlen szomszédságában található a megyeháza, valamint a püspöki palota. Múzeumként csak 1971-től funkcionál, és nevét Smidt Lajos, egykori sebész, nyugalmazott kórházigazgató nagyra becsült magángyűjteményének köszönheti. Ugyanakkor a múzeum keretein belül is folytatódik az oktató munka, hiszen a kiállított tárgyak kiválóan be tudják mutatni a különféle történelmi korokat és irányzatokat. Ennek megfelelően gyakran találkozhatunk rendhagyó iskolai órákkal a Smidt múzeumban.

A kétemeletes épület kiállításai között megtalálható a jelentős helytörténeti értékek felvonultatása, ugyanakkor láthatunk had- és pénztörténeti, illetve fotótörténeti tárlatokat is. Megemlítendők még a könyv- és az óragyűjtemények, illetve az orvoslás és a gyógyszerészet történeti emlékei. Ezek megtekintésére azonban október végéig várni kell, hiszen a múzeum a felújítás alatt zárva tart.