Karikó Katalin a New York-i Orvosi Akadémia egyik idei díjazottja

Karikó Katalin a New York-i Orvosi Akadémia egyik idei díjazottja

Kutatótársával, Drew Weissmannal egyesült erővel Karikó Katalin magyar biokémikus is megkapja a New York-i Orvosi Akadémia (New York Academy of Medicine – NYAM) díját, amit – magyar idő alapján –késő este adnak át egy virtuális eseményen.

Az elismerésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem információja alapján az Innovátorok az egészségügyben elnevezésű virtuális eseményen Karikó Katalin mellett hét olyan szakember, egészségügyi mester és szervezet kapja meg a NYAM idei elismerését, akik segítettek megérteni és kezelni a koronavírus-járvány pusztító hatásait, akik olyan áttörést értek el, olyan innovációt hoztak, amely megváltoztatja az orvoslást és gyógyítást, új lehetőségeket nyitva egy egészségesebb világ építéséhez.

A NYAM Karikó Katalint és Drew Weissmant a biogyógyászati tudományok kapcsán végzett kimagasló munkásságáért tünteti ki.

A szervezet honlapján olvasható méltatás alapján Karikó Katalin kutatásai négy évtizede az RNS által közvetített mechanizmusokra összpontosítottak, munkájának végső célja egy embernél is alkalmazható transzkripciós mRNS kifejlesztése fehérjeterápiához. Az RNS által közvetített immunaktivációt vizsgálta, és felfedezte, hogy a nukleozid módosítások elnyomják az RNS immunogenitását. Ez az úttörő munka megnyitotta a lehetőséget az mRNS terápiás felhasználására.

Munkatársaival az Egyesült Államokban tizenhárom, a nem immunogén RNS alkalmazására vonatkozó szabadalmat nyújtott be. Társalapítója és vezérigazgatója volt az RNARx-nek, egy olyan cégnek, amely nukleoziddal módosított mRNS-t hoz létre terápiás célokra. Szabadalmaztatott eljárását – amit Drew Weissmannal szövetségben alkotott – az mRNS-ben felfedezhető nukleoziddal módosított uridinekről, a BioNTech/Pfizer és a Moderna is használja mRNS-alapú oltóanyagának létrehozására.

mti